Habos gigamellfürdő meg gumikacsa

A férfiak társalgás közben el el kalandoznak és barna szemeim bűvereje semmit sem ér, mert a gravitáció az ő szemgolyójukat a mellemig húzza le. Kocsánylógás.

Oké mindig voltak melleim ( hülyén is nézne ki ha nem lettek volna így itt a méretükre értem azt, hogy voltak). Arányosak a testemhez. Nem voltam egy pornó sztár, nem is tudom miért asszociálok a nagy mell dologgal azonnal valami pornó sztárra. Kedves nagy mellekkel megáldott hölgyek félre értés ne essék nem vagytok a szememben a szexipar pornós szakosztályának részesei. Ez az egész nem úgy értendő, mint ahogy azt a látszat mutatja épp. Mellekre fel. Éldegéltem a két mellemmel békességben nyugalomban, hol tetszettek, hol nem -noha soha nem változtak, nyilván lelki állapot függő volt a dolog. Éldegéltem velük békességben boldogságban meg volt a tökéletes melltartó méret, a sport topokból is megvolt, hogy melyik márkából melyik méret kell. Na de aztán oda se figyeltem és azt vettem észre, hogy kibuggyanok a kedvenc melltartóimból, nemhogy kibuggyanok, beléjük se férek. Szorít, feszít, húz, von, tép ábszolúte elviselhetetlen lett az összes, így mindegyikkel össze vesztem. Hiába állítottam a pántok méretét semmi nem változott. Be kell látni megnőttek. Kinőtték saját magukat – figyelmet követelnek mindenkitől. A férfiak társalgás közben el el kalandoznak és barna szemeim bűvereje semmit sem ér, mert a gravitáció az ő szemgolyójukat a mellemig húzza le. Kocsánylógás. Valóban szemet kiverően szembetűnő lett a változás – aki régebb óta nem látott és nem tudta, hogy babát várok ha akart ha nem csak arra tudott gondolni, ’hogy, na a plasztika  őt is utolérte’. Ért a fenéket. Na de azért (annak ellenére, hogy hisztériázom, hogy kibuggyan) én is meg-meg nézem magam a tükörben, hogy hello új test hello mellek. Tegnap hulla fáradtan elhatároztam beülök a kádba. Imádok fürdőkádban ülni (vagyis imádtam) , olvasni, nézni ki a fejemből fikszírozni a meg nem gyújtott gyertyákat, / mert mindig elfelejtek gyufát venni /,  a gumikacsámat, pláne télen. Természetesen a kádazás ebben az állapotban nem igazán ajánlott… orvos, védőnő, cikkek mindennek a végeredménye :vegyek langyos zuhanyt azt nyughassak. Köszi . Ez olyan alternatíva, hogy jaj ne igyál kávét igyál helyette teát, aham. Mert ugyan az a kettő. Egy habos capuccino meg egy filteres zöld lé.A legnagyobb „élvezeti” (apró luxus) dolgot : a kádban való lazulást megvonja tőlem most a lét. Néha azért megszegve ezt, fogom magam és  tele eresztem a nagy sarokkádat, bele habfürdő és enyém a világ legalább 20-30 percre. Igeennn… Megérdemlem! És tegnap is megérdemeltem, mert jólesik levenni a terhet a testemről, mert igenis bevallom néha húz a mellem és fáj a hátam de a kádban ők is lubickolhatnak boldogan. Bekészítettem egy könyvet, amit már ezer éve el akarok olvasni : Jo Nesbo Vér a havon  ha nagyon eredeti akarok lenni akkor : Blod på snø. Norvég az író.Imádom. Duplacsavaros cselekmények, társadalmi problémák és összetett karakterek köré építi történeteit. ÁÁÁ zseni. Ott voltam a kádban én és Jo meg a gyertyák amik nem égtek. Megfogtam a könyvet kinyitottam, hogy na akkor gyerünk egy kis gyilok az kell nekem, de csak a kezdőlapig jutottam. Dedikálta. Keze nyoma, a tollnak a papíron átütő nyomása az enyém. Eddig jutottam. Elfáradtam. Ki olvastam magam. Kemény négy szó. Jo Nesbo to Fruzsi. Partra vetett ámbráscet lett az én imádott íróm. És nem jött senki aki megmentse. Aki vissza löki őt az én habos óceánomba. A sárga gumikacsa is tétlenül nézte ezt a kulturális megsemmisülést. Ültem némán a meleg vízben- remélem a gyerek közben nem főtt meg. Magzat termált vehetett ő is. Lehet nem is olyan rossz neki. A melleim kényelmesen, tehermentesen aqua parkoztak - valami agyi leépülésem következménye lehet, hogy elneveztem őket Gisele-nek és Bündchen-nek tegnap. Biztos a gőz volt az oka- a párolgó hab valami anyagot bocsájt ki magából, ami kiüt. Ezt majd meg is próbálom kiverni magamból, mert ne menjek már át férfiba, ahol néha elnevezik a nemi szerveiket ( ??????? ) Itt kérdem én miért? Beszélnek is hozzá? Ha olvassa ezt a férfi és nevén nevezi a dolgokat akkor megoszthatná a  női térféllel, hogy ez miért van. Tényleg érdekel. Hogy e topmodell hölgy hogyan érkezett a mellemhez azt nem tudom. De ő szexi. Akkor tudat alatt én is szexi vagyok? És végre felszínre tört ez a felismerés? Nem. Nem hiszem. Kizárt. Azt azért remélem, hogy Gisele most csuklik, mert azért adjuk meg a módját ennek a mell kitekintésnek most. Egy topmodell csuklását igazán megérdemli.  Csuklikoljál Gisele ! Ha valaki tudja ennek az igének a szebb felszólító módját – dobja be a közösbe. 

puszipá a blogbaba