Született egy baba egy anya született egy apa és egy új család. Születés a négyzeten. Érzetem, ahogy húz-von a doki, ahogy a hasamat teszi vissza a helyére. Azt nem mondom, hogy nem éreztem semmit, mert éreztem a rángatást a cibálást kicsit kellemetlen is volt, de nem érdekelt. 10 óra 20 perckor egy új élet jött a földre.

FÉL 11 ( éjjel ) ÍÍÍÍÍ atya világ és jött a fájás de még hogy jött azt a büdös … itt kisípolom a szöveget mert botrány hogy az a fájás hogyan jött és hogyan fájt. A minotaurusz állat bika kemény vagyok bazzeeee nekem nem fáj semmise hát na de ez igen. döglesztő – a minotaurusz bika megdöglött és kicsi gyenge valami lettem. a fájás derült égből a villámcsapás vagyis balta csapás bele a gerincembe. mint akit hátulról egy elmeháborodott favágó megtalált a susnyásban és úgy gondolta, hogy a fejszét bele vágja az ember gerince közepébe ott lent deréktájt. na ez volt az a fájás. az a szülős amiről beszélnek. hogy menstruációs görcs meg annak az százszorosa. Megtalált engem is. Bele kapaszkodtam az ágy karfájába valami fémes anyagból volt – a lényeg, hogy bazi kemény és szorítottam de úgy, hogy még szerencse, hogy nem Tibi keze volt az az első körben. Mások telefonkönyveket tépnek ketté én az ágyat akartam, aztán nem tettem nehogy ne tudjak hol szülni. Körülbelül 20 másodpercig tartott az első attack és a következő kb 5 perc múlva érkezett. Embrió pózban feküdtem az ágyon rajtam a ctg gép kattyogott. Jött a kedvenc részem ami nem más, mint a beöntés. Mi más. Imádat. Kérdés, hogy a beöntést most csináljuk vagy később. Most komolyan erre mit lehet válaszolni? Hát persze, hogy soha. Olyan lelki és adrenalintól túlpörgött állapotban voltam, hogy közöltem gyerünk csináljuk most vagy soha. Megvártam egy űber brutál fájást és utána leszedtem magamról a ctg cuccot és elindultam a „beöntősdi” szoba felé. Jeleztem Zsófinak ( szülésznő), hogy uccu neki nyomassuk mert erre nem lehet rákészülni. Mondjuk azt se tudtam mi fán terem a beöntés módja, meg hogyan zajlik  valmennyire képben voltam arról, hogy valami be megy lentről aztán kijön lentről. Pont mire oda mentem a székhez, nőgyógyászati vizsgáló szék, amiben sor kerül a beöntésre jött egy újabb fájás így megkapaszkodtam két kézzel előre görnyedve a szék két lábtartó részébe és, mint hajnalban valami részeg a budi fölé hajolva álltam ott és szenvedtem végig azt a 20-30 döglesztő másodpercet. Utána felmásztam a székbe lábakat szét ( csodálatos) és egy infúziós zacskóba került melegvíz – mint tudjuk az infúziós zacskóból jön a műanyag cső na azt mint írtam beöntés lehet tudni hova kerül – oda be is ment – majd a szülésznő megmarkolta a zacskót és elkezdte nyomni a vizet kifelé – belém meg befelé. Nem volt egy leányálom – gyorsan ment hállelújaaa… Utána jött  a legjobb – az embernek azonnal wczési ingere van mert a víz zubogna kifelé de a lényeg, hogy bent maradjon legalább egy jó 10 percig. Ühümm…. 10 percig ! Ömlene az kifelé én meg szorítsam a popót, hogy nem nem ottan maradsz. És közben érkezett egy újabb fájás. gyerekek hát ez botrány, az ember vízzel a beleiben vajúdási fájásokkal megspékelve küzd az életéért. Két fájást tudtam így kihordani ez kb  7 perc alatt lezajlott és annyi „elrohantam” a tőlem kb 1,5 méterre található  wc-be Usain Boltot lefutottam az biztos. Tisztulás megvolt. Ki lettem pucolva. Vissza tántorogtam a szobába Tibi várt rám egyem a szívét aggódó tekintettel kezében egy zacskó szőlőcukorral, amiből éppen egyet nyammogott. Jó idegnyugtató volt. Kérdezte mi volt mire kedvesen ( bunkón ) vissza kérdeztem mi lett volna? Egyet találhatsz. A szülőszobához tartozott egy külön ajtó bejáratú zuhanyzó, csap, wc. Ennek az volt az érdekessége, hogy meg volt osztva egy másik szülő szobával. Két ajtó nyílt jobbról balról. Ha bementem be kellett zárni a másik szobába nyíló ajtót mielőtt egy másik várandós éppen szülő nő benyit. Ültem pisiltem s közben hallgattam rádiójátékként a hörgéseket a szomszéd szülőszobából és az ordibálást a burokrepesztésről. Fincsi.

A fájások vadulni kezdtek beálltak arra, hogy 3 percenként meglátogattak és eltartottak jó 50 mp ig volt, hogy egy percen keresztül ment. Ezek éjféltől kezdődtek. Tibi kezét éjféltől reggel 10-ig szorítottam mint az állat. Nehéz lehet férfinak lenni, mert nem tudnak semmit átvállalni a fájdalomból és látják a szeretett nőt szenvedni. A fájásokban az volt a jó, hogy annyira fel voltam pörögve hogy ahogy véget ért egy fájás meg is feledkeztem róla. Aztán így tovább. Közben készült pár újabb szelfi memámé ne – amit chaten még Lucának, a húgomnak is tovvább küldtem – nem mintha nézte volna mert aludt, de legyenek csak gyönyörű képek reggeli meglepinek. Szóval baromira „lazán” viseltem a vajúdást – az aranyhal ilyen állat azt hiszem ami egy másodperces agyú, hogy valami eljut a pöttöm kis agyacskájáig aztán azzal a lendülettel el is felejti . Én voltam a vajúdási fájdalmak aranyhala. A fájások közötti szüneteket meg arra kellene használni hogy az ember pihen meg relaxál – háhogyne. Chill van az ágyban még egy laza snapszer kártya partit is nyomhatunk ha éppen úgy tartja kedvünk. A szülő ágy volt a főhadiszállásom – pedig mikor még csak vizitelni voltunk – hogy megnézzük a szülőszobát , már mondtam magamban óóóó az a nagy labda na majd azon ugra-bugrálok, mint egy elszabadult gyerek a játszóházban. A labda kimaradt. Azért éjszaka igencsak lassan telik az idő – persze nem ha partyba vágja magát az ember és nyomja a csárdást spiccesen egy szórakozóhelyen. Sötétség kint, lámpafény bent a szobában és percek csurdogálása- fájás nincs fájás- fájás- nincs fájás óóóó pisilni kell na most abba maradt a fájás, akkor uccu be a mosdóba (közben reméltem épp a szomszéd szobában szülő hölgy nem foglalta el.) Kimásztam az ágyból, mint egy görnyedt majom elcsoszogtam a wchez – persze mire oda értem jött a következő fájás- megmarkoltam a mosdó tálat bámultam magam a tükörben – szép látvány, mondjuk akkor az ott kit érdekelt és lélegzésre odafigyelés. Annyira de annyira jólesett volna kapkodni a levegőt szuszogni mint egy félőrült, de nem ilynekor belééééégzééééééééésssss kilééééégzéééééssss szépen lassan, hogy az a kur.a. Úgy rá tehénkedtem a mosdóra, az meg majdnem leszakadt. Még az kellett volna, hogy darabokra zúzom a szülőszoba mosdóját. Ezt a TB állja? Jónapot kitéptem a falból az egész vízhálózatot bocsi, megyek a praktikerbe veszek újat. Hosszú éjszakának néztünk elébe. Tibi hősiesen adta a kezét – nem tudta váltogatni,mert nekem a jobb keze esett jobban kézre így azt akartam darabokra törni. A szobában volt egy óra – akarva akaratlanul nézi az ember. Éjfél, negyed 1, egy, hajnali negyed 2…és így szépen sorra- ez ment pirkadatig és közben egyre jobban fáradt a testem. Gyengültem. És elképzelni sem tudtam hol van ennek a vége. Hahó tágulás hol vagy? Ábris már ki akar jönni úgyhogy kérlek kérlek gyere már nyílj szét mert fogy az erőm. Közben éjszakás szülésznő többször rám pillantott nézte a ctg eredményeket és hozott melegített párnát, amit a hasamra volt ajánlott tenni, hogy enyhítse a fájdalmat, de én fogtam és rá pakoltam a derekamra- arra a derékra, amibe a fejsze állt bele. Néha „megnézték” mennyire vagyok már kitágulva – mert ha kellően, akkor értesítik az orvosomat, hogy akció van lehet befáradni a kórházba, mert Cseh-Németh kisasszony várja. Mikor a kórházban jártunk a viziten mondták, hogy jaj és ha kinézünk a szülőszoba ablakán csupa zöldet látunk madarak néha mókusok is ugrabugrálnak. Hát nem cukiiii? Éjszaka én még egy szédült denevért sem láttam, nemhogy a cukiiii mókuskát. Tibi eszegetett kekszet szőlőcukrot, mert megéhezett a nagy munkába – én semmit nem kívántam – muszájból ettem pár falatot és ittam, hogy az az egyre fogyó erőm azért valamelyest tartson. Végre pirkadt, tisztára mint az alkonyattól pirkadatig film Robert Rodrigez meg Quentin Tarantino műve… éjszaka vámpírok. Reggel lett, baba még sehol – csak tombol bent, hogy engedjen már ki valaki innen, mert meg akarom nézni most már magamnak az anyámat meg az apámat aztán a cuki mókusokat. Véget ért az éjszaka és felkelt a nap és megérkezett a műszakváltás is reggel 7-kor, amikor az orvosom is bejött a „gyárba” dógozni. Babagyár.

Epidurál – tudjátok az amit  a gerinc mellé döfnek be. A szúrás nem éri el a gerincvelőt, hanem a csontok között csak megközelíti a gerinc burkát és akkor ennek hatására csökken a fájdalom de a mozgás minden megy tovább. Úgy voltam vele, ha úgy érzem kérem ha nem akkor nem – erről már korábban beszéltem az orvosommal – aki be is adhatja ezt nekem, ha én úgy döntök hogy kérem.

Az orvosom betoppant civil szerelésben az utcáról azonnal hozzám a szobába és köszönés nélkül annyit mondott, - ’Hát nem ezt beszéltük meg.’ ( még a kórházba kerülésem reggelén jártam nálam a már korábban leírt streptococcus minta vételen, ahol elköszöntünk egymástól). Én meg hulla fáradtan nevetgéltem és mondtam, hogy pedig én mondtam, hogy Ábris biztos előbb jön, na jó de tény, hogy nem ennyivel. És ezután a gyengeségem a fáradtságom azt mondtatta velem, hogy kérem azt az epidurált, ha az segít egy kicsit rápihennem a szülésre. Bírom én a fájdalmat, és bírtam volna tovább is csak a fáradtság volt már túlzás és nem akartam, hogyha épp oda kerül a sor, hogy tényleg kijön a baba akkor meg gyenge legyek, mint egy csiga. Korábbi beszélgetések során az orvosommal és a szülésznővel is többször átrágtuk a témát, hogy ez a babára nem káros, csupán az anyának tud segíteni, hogy egy kicsit pihenjen a teste. És ha erre a mai világban lehetőség van, hát akkor élek vele. Még ott civil apró kockás ingében térült fordult az orvosom kézmosás, epidurálhoz kütyük előkészítése gumi kesztyű fel cuppantása a kézre és oda ült mellém. Betadinnal átkente a szúrásra váró felületet és abból a szép narancssárga löttyből még a ruhájának is jutott egy adag. Forduljak az oldalamra domborítsam a hátamat amennyire csak tudom és mehet a szúrás egy a fontos meg ne mozduljak.. Ühüm. Bennem egy baba fájások jönnek mennek de ne mozogjak. Szóljak ha vége a fájásnak és akkor jön a szúrás. Lehet erre felkészülni? Hogy egy tű hatol a gerinc mellé és NE MOZDULJ MEG ? jelentem nem sikerült. Először elrántottam magam azzal a lendülettel hogy megéreztem a szúrást- legalább megtudtam milyen így volt mire készülni. Újra neki estünk. Domborít fájás vége – mehet ! És döfött én meg káromkodtam igen bazdmeg kimondtam és még pár cifra szitkot mert valahogy le kell vezetnem a feszültséget, hát így sikerült. Az orvosom mosolyogva megkérdezte kinek szólt ez mire rávágtam, hogy neki és mindenkinek az egész világnak. Megkaptam az első adagot, nemsokára hatni fog mondták. Aztán jött egy újabb fájás. Hátamban egy pöcök – amin keresztül később újra be tudják adni a cuccost – közben kaptam infúziót, mert az kell mellé… Mindenhol kütyün keresztül  valami jutott belém.  Az infúzióban sima sóoldat volt, a kiszáradás ellen, meg az epidurál mellé ez amúgy is jár. A dokim megnézte a ctg eredményeket, majd én következtem a tágulási hacacáréval, de az nem változott sajnos semmit. Megbeszéltük, hogy ő egy óra múlva visszatér és megnézi mi a harci helyzet, addig meg próbáljak meg pihenni. PIHENNI. Amúgy se tudok pihenni, nemhogy egy ilyen helyzetben. A szülésznő részlegen is műszakváltás volt és megérkezett Dóri, akinek ebben a részben és a továbbiakban is fontos szerepe lesz az életemben. Betoppant egy tettrekész, határozott, csupaszív lendületes csaj – igen egy csajszi mert egy szuperpower csajszi volt. Bemutatkozott és mondta, hogy innentől kezdve velem lesz jön segít figyel bármi van mondjam kérdezzem hiszen ő értem és a babáért van itt. Mosolygott nyugtatott olyan pozitív rezgései voltak, hogy az valami elképesztő – nem szőlőcukor kellett nekem hanem Dóri. Itt felgyorsultak az események reggel 7 és 10 között. Pattogóssá, darálóssá vált a világ körülöttem és csak úgy vitt magával az ára. Az epidurál hát nemtudom milyen csoda cuccnak kellett annak lennie de azt túlzás lenne állítani, hogy nem éreztem a fájásokat a 10-es skálán eddigi 10-es fájdalom váltott 8,5-re. Az epidurál alatti pihentető időszaknak az is a feladata lenne, hogy a tágulást egy kicsit elősegítse. Ez a szer deréktól lefelé elzsibbaszt. A jobb lábamat éreztem zsibbadtnak a balt azt nem. Ütögettem csipkedtem a jobbat, hogy jééé érzéketlen de mozog. Jó szórakozás volt… Dóri egy háromnegyed óra elteltével vissza jött hozzám, és mondta, hogy na nézzük meg azt a tágulást, hogy van e változás, mert lassan jó lenne, ha elkezdenék kinyílni. Felkapott egy gumikesztyűt én meg már háton is voltam felhúzott lábakkal és had szóljon. Csak egy ici pici változást észlelt, olyan minimálisat, hogy az még nem elég. A tágulási téma egyre jelentősebb lett a természetes szülés és a császár lehetősége miatt. Szóba jött a császár kérdeztem Dórit, hogy az mekkora vágás a hason ilyenkor, mutatott a két ujjával egy kb 10 cm nagyságot. Akkor ha már a vagdicsolás témánál jártunk kérdeztem őt a gátmetszésről is, hogy az ott jesszum mi történik, és azzal mi van… Azzal kapcsolatban is megnyugtatott, hogy ne tartsak tőle, ha az fog megvalósulni, mert szépen hamar meggyógyul. Közben nézte a ctg papíromat ami csurgott ki megállás nélkül a gépből és figyelte az infúziós zacskót, hogy lecsepegett e már. Visszatért a dokim, mondta neki Dóri, hogy nemrégiben megnézett, de nagyon minimális változás volt. Orvosom is gumikesztyűt rántott és újra meg lettem „nézve”. És ekkor döntött úgy a doki, hogy na ne tököljünk tovább, adjunk be oxitocint, hogy durrantsuk be a fájásokat, mert Ábris már 11 órája volt magzatvíz nélkül odabent és a méhlepényemen is meszesedés volt, ne húzzuk tovább az időt, mert az a babának és a méhlepénynek sem tesz jót – hiszen az utóbbi látja el Ábrist odabent.
Epidurállal enyhítve lettek a fájások, aminek oda rúgtunk az oxitocinnal. A kezembe szúrt branülnek két feje volt egyiken infúzió a másikon oxitocin úgy festettem már ott, mint valami X-men kisérlet jövendőbeli szuperhőse. Nem kellett sok a fájás haverjaim visszatértek 10-es erősséggel. Yessssss. Imádtam. Ekkor már egyre gyakrabban néztek, folyamatos felügyelet alatt voltam és 9 körül ránézett a ctg-re, amin ő valamit meglátott, mert az arca elkomolyodott. Kérdeztem Dórit, hogy mi van azon a ctg cuccon, mert látom, hogy valami történt. A méhlepény adott olyan jeleket, hogy „valami történjen”, mert lehet nem bírja elkísérni már sokáig Ábrist. Pár perc múlva jött az orvoson és oda állt az ágyam végébe nagyon komoly, ugyanakkor határozott és nyugtató arccal és mondta. Na Fruzsina, tudom, nem erre észültünk, de császározni fogunk. Az eredmények alapján elvileg lehetne még várni kicsit, arra, hogy beinduljon a szülés, de őt ez idézőjelben nem érdekli neki egy a fontos, hogy én és a baba is rendben legyünk. Innentől kezdődött a szülőszobában az őrület. Hirtelen sokan kezdtek el sürögni forogni a szobában – előkészíteni a műtétre. Az orvosom elment átadott a kollégáknak az előkészítésre és mondta, hogy hamarosan találkozunk a műtőben. Nem lesz semmi baj, pillanatok alatt meglesz már a baba.
A császár nem altatásban történt, bejött hozzám egy aneszteziológus, aki kiterjesztette az epidurált. Ami azt jelenti, hogy addig nyomta belém a hölgy a már a hátamon lévő branülön keresztül az anyagot, míg a hasam is „ki lett ütve” fájdalomcsillapítás és érzéktelenítés szempontjából. Dóri megkatéterezett, ami műtétnél elengedhetetlen. Közben alá írtam a császárhoz való beleegyező nyilatkozatot. Bevallom soha nem fordult meg a fejemben, hogy márpedig én természetes úton fogok szülni csakazért is, egyetlen egy dolog érdekelt, mindig is, hogy Ábrisnak semmi baja ne legyen, ez lebegett a szemem előtt, aztán, hogy miként születik meg már nem érdekelt. Egy szavam nem volt, nem ijedtem meg, hogy jó ég császár fúúú ajjjj nemááá szó nélkül elfogadva csináltam mindent. Nem volt parádé. Ültem  a hatalmas fekete pólómban az ágy szélén infúzió branül itt ott… és vártam a következő lépéseket. Totál kiszolgáltatva, de ezt ott próbáltam elengedni, mert már csak az kell, hogy ezzel is foglalkozzak. Tibivel össze pakoltatták a cuccaimat. Percről percre haladtunk előrefelé, hogy egy órán belül meglesz Ábris. Dóri odajött mellém, kinyitott egy borotvát és előkészítette a császár metszés helyét. Soha életemben nem voltam intim gyantán se semmi ilyenen úgyhogy ez a szépészeti beavatkozás is utol ért. Cuki. Tibi ekkor már nem volt velem ő kivitte a cuccokat a pihenő szobába, ahova a császár után kerülök. Dórit kérdezgettem a  császárról, hogy utána mi lesz mennyire fog fájni a helye, és mondta nem akar hazudni nem lesz kellemes, de erős vagyok bírni fogom. Megjelent a műtős fiú aki vasággyal együtt volt szerintem 50 kiló, lelki szemeim előtt láttam, hogy megemel és, mint a fekete humorú vígjátékokban le ejt a földre aztán majd onnan szednek össze, mert a lábam ugyan mozog de nem is érzem és ott ernyedten fetrengek majd. Betolt egy műtős ágyat, amin átfuvaroz a műtőbe és le parkolta az ágyam szélére. Odalépett hozzám bemutatkozott majd kérte karoljam át a nyakát, kapaszkodjak és átemel. Ekkor a fáradtság fájdalom minden létező együttes hatására nevettem egy nagyot, végül bele kapaszkodtam ő pedig kicsi a bors de erőset játszva átrakott az ágyra, meztelenül le terítve feküdtem ott, mint egy ponty, aki a filézésre vár. És elindultunk. Kinéztem az ablakon sütött a nap mókusok még mindig sehol nem ugrabugráltak.  Tibi fal fehéren könnybe lábadt szemmel még oda lépett hozzám megfogta a kezem adott egy puszit közölte, hogy nagyon de nagyon szeret minket és várni fog kint. Tibi élete mélyponton volt az arcát elnézve. Egyem a szívét. Felajánlották neki, azt az ablakot, ahol az apukák tudják tartani a szem kontaktot az anyukával a műtét közben, de Tibi köszönte és nem élt a lehetőséggel. Én sem vágytam arra, hogy miközben szét vágnak még őt nézzem, volt annál nagyobb bajom is, minthogy őt nyugtassam és bíztassam a pillantásommal a műtőasztalról. Gurultam befelé közben az orvosommal is összemosolyogtunk tudtam, hogy minden rendben lesz. Zöld leplek mindenütt lámpák, tisztára, mint a vészhelyzetben. Ismét jött egy kacagás, mert újabb emelés következett – át a műtő asztalra. Megérkeztem a hadszíntérre. Az arcom elé oda került egy újabb zöld lepedő, természetesen, hogy ne nézzem mi folyik odalent. Karjaimat szét kellett tárni és igen hölgyeim és uraim le kötözték a kezemet az ágyhoz, nehogy elkezdjek kapálódzni műtét közben. Persze, hogy viszketett az orrom így nagy lelkesen megkértem ott egy hölgyet, hogy vakarja meg az orromat, mert nem bírom… feküdtem ott széttárt karokkal, mint a Rióban a szobor a hegy tetején. Mielőtt elkezdődött még hússzor megkérdeztem az orvosomat, hogy ugye nem fogok érezni semmit. Nem, nem. Ugye nem fogom érezni, ahogy a szike belém hatol. Nem dehogy. Biztos? Biztos. Szépen néznénk ki ha ez előfordulna. Nembaj sipogtam még ott egy keveset erről aztán, mondta, hogy elkezdjük. Mindjárt láthatom Ábrist. Mivel magamnál voltam és jó a fantáziám így nem bírtam, ki, hogy ne járjon azon az agyam mi történik éppen. Tompán éreztem, ahogy a hasamhoz nyúl és tudtam most döf – és egy bizsergő érzés haladt végig a hasam alján így tudtam, hogy ott szalad a penge és nyílik szét éppen a hasam. Az ágy valami spéci volt, mert mozgott hol emelt, hol billentett erre arra – tisztára, mint  a vidámparkban. Lehetetlen elterelni a gondolatom, holott a fejemnél és közben is próbáltak másról beszélni, de pontosan tudtam a rángatásokból, hogy most nyúlt belém, de nyitott hasamon át és megmarkolja a babát. Húzta vonta, mint apóka meg anyóka a répát. Éreztem a rántásokat, hiszen mozgott a testem vele együtt. Rettenetesen fáradt voltam az epidurál is tompított rajtam. Egyszercsak hallom most nézzen ide anyuka – és felemeltem a tekintetemet és a zöld lepel felett egy lila kis gombóc hunyorgó hajas baba jelent meg… Óóóóó te jó ég leírhatatlan. Konkrétan le fagytam. Megállt az agyam képtelen voltam gondolkozni. Bele égett a retinámba a szívembe az agyamba a zsigereimbe minden. Ha pislogok látom magam előtt Ábrist abban a pillanatban. Azonnal vitték is el, hogy a gyerekorvos megvizsgálja, hiszen előbb jött a művészúr 5 héttel. Bent maradtam ujjá születve. Született egy baba egy anya született egy apa és egy új család. Születés a négyzeten. Érzetem, ahogy húz-von a doki, ahogy a hasamat teszi vissza a helyére. Azt nem mondom, hogy nem éreztem semmit, mert éreztem a rángatást a cibálást kicsit kellemetlen is volt, de nem érdekelt. 10 óra 20 perckor egy új élet jött a földre. Nem sokkal később újra hallom, hogy anyuka tessék nézni és ott volt Ábris bebugyolálva az arcomnál. Oda tartották hozzám a homloka a homlokomhoz ért, megpusziltam azt a pöttöm kis fejét a könnyeim itatták át az arcocskáját és egyetlen egy dolgot voltam képes mondani mantrázva. van haja van haja van haj van haja van haja. A mi kis hajas babánk. 

 

facebookon: Blogbababa

Megosztás a facebookon